Kedves Pedagógusok, Osztályfőnökök, Diákok!

Kísérő pedagógusoknak ingyenes a részvétel az akváriumház, a hajózás, a kenuzás és a sárkányhajózás programjain!

Diákcsoportok részére a következő ajánlatokkal, programokkal tudunk szolgálni:

Hajózás

A Velencei-tavi Fejlesztési Nonprofit Kft. 22 éve hajózik a Velencei-tavon, egyik alapfeladata megismertetni a tó értékeit az érdeklődőkkel.

Hajókirándulásaink kikapcsolódási és ismeretszerzési lehetőségeket nyújtanak diákok számára, akár iskolai kirándulás keretében, akár nyári táborozás idején.

Társaságunk három motoros hajóval rendelkezik, amelyek közül a két kisebb hajó 40 fős (Gárdony hajó) és 50 fős (Agárd hajó), a legnagyobb hajónk (Nadap hajó) 100 fős befogadóképességű. Az elmúlt évek során mindhárom hajónkat teljesen felújítottuk. A belső felújításoknál elsődleges szempontként utasaink kényelmét tartottuk szem előtt. Lecseréltük a hajók elavult, régi motorjait, az újak pedig a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek. Két hajónk – a Nadap és a Gárdony – zárt fedélzetű, így rossz időjárás esetén is alkalmas kényelmes hajózásra.

Egyaránt lehetőség van különjáratokkal és menetrend szerinti járatokkal is bejárni a tavat.

Menetrendszerű hajózásunkat 2023. április 8. és szeptember 24. között működtetjük elő-, fő- és utószezoni menetrend szerint.
 

Csoportoknak az agárdi és a szúnyog-szigeti kikötőből előre megbeszélt időpontban (2023. március 25-től október 31-ig a hét minden napján) indítunk járatokat!

 

Ha nagyobb csoporttal jönnek és szeretnének külön utakon hajózni, akkor javasoljuk különjárat bérlését. Különjárataink 2023. március 25. – október 31. között üzemelnek, a megrendelők által kívánt időpontokban. A tó minden működő kikötőjében, így Agárdon és Pákozd-Szúnyog-szigeten is fel tudjuk venni utasainkat. Amennyiben igénylik, hangfelvételt indítunk a diákoknak a tó történetéről, növény- és állatvilágáról, az egyedülálló Madárrezervátumról és a tó úszó szigeteiről. Ezt a szolgáltatást a különjárati hajók bérleti díja tartalmazza, de kérjük jelezni a foglaláskor, ha igénybe kívánják venni ezt a szolgáltatásunkat.

A nádasokban megbúvó változatos élővilág hozzászokott rendszeresen közlekedő hajójáratainkhoz. A karnyújtásnyira került természet egymás után tárja elénk titkait:

  • hajladozó nádszálákon tücsökmadarak, nádirigók énekelnek,
  • hullámos mozgással vízisiklók szelik a vizet,
  • a nádfalak mellet mozdulatlan kócsagok, vörös- és szürke gémek lesnek zsákmányra éhesen,
  • néha zöld, néha szürke, időnként barna vízen haladunk és akkor még ott vannak a fekete vizek…
  • és még sokkal több mindent tapasztalhatunk, de ehhez hajóra kell szállni.

ÁRAK 20 FŐ FELETTI, 18 ÉV ALATTI DIÁKCSOPORT RÉSZÉRE (2023):

1. ÁTKELŐ HAJÓZÁS tájékoztató nélkül:

– 1 irányba (kb. 20 perc): 1300 Ft/fő (“ÁTKELÉS”) (min. 26.000 Ft)

– oda, majd később vissza (kb. kétszer 20 perc): 2600 Ft/fő (“BAKANCSOS HAJÓ” PROGRAM) (min. 52.000 Ft)

2. 45 PERCES SÉTAHAJÓZÁS tájékoztatóval, Agárdról a Szúnyog-szigetre, majd később hajózás vissza Szúnyog-szigetről Agárdra (kb. 15 perc): 2800 Ft/fő (“BAKANCSOS SÉTA” PROGRAM) (min. 56.000 Ft)

3. 45 PERCES SÉTAHAJÓZÁS Agárdon vagy a Szúnyog-szigeten (a hajó abban a kikötőben köt ki, ahonnan elindult): 2000 Ft/fő (min. 40.000 Ft)

1 ÓRÁS SÉTAHAJÓZÁS napközbeni hajóbérléssel, tájékoztatóval Agárdon vagy a Szúnyog-szigeten:

50 fős hajó bérlése: 50.000 Ft/óra (max. 40 fő)

100 fős hajó bérlése: 70.000 Ft/óra(max. 70 fő)

www.velenceitohajozas.hu     facebook.com/velenceitohajozas

Felfedező túrák kenuval a Velencei-tavon

A túráinkhoz használt 7-8 személyes csapatkenuk (melyekben 10-12 kisiskolás gyermek is elfér) kiválóan alkalmasak arra, hogy programjaink résztvevői felfedezhessék Közép-Dunántúl egyik legszebb természeti értékét, a Velencei-tavat. Egyedülálló élményt jelent az ősi halászcsapások, titkos ösvények felfedezése, a tó vízi világának megismerése. Ezeknek a keskeny járatoknak, eldugott tisztásoknak, vízi élőlényeknek a megközelítésére ezek a csendesen sikló kenuk alkalmasak.

Felfedező útjainkat biológia szakirányt végzett, a tavat jól ismerő túravezető irányítja, aki az egyes állomáshelyeken természetismereti előadást tart.

A kenuzás után, a megszerzett ismereteken alapuló, rövid kérdezz-felelek játék keretében a tó élővilágát ábrázoló képeslapokat nyerhetnek az ügyesen válaszoló gyermekek.

Szervezett túráink kb. 1,5, 3, ill. 5-6 órás időtartamúak. Indulás az Agárdi hajóállomás közvetlen szomszédságában található Touring Hotel (Agárd, Tópart utca 1.) partjáról történik. Megrendelőink kérésére a tó más pontjáról (Szúnyog-sziget, Gárdony) is indulhatunk, kiállási díj ellenében.

Minden kenusunk számára evezőt, mentőmellényt biztosítunk, melyek használata kötelező. Csapatkenuink használata nem igényel vízi jártasságot.

Túraajánlataink előre egyeztetett időpontokban (szakvezetővel):

1. Ébred a tó túra: Kb. 1,5 órás. A korán kelők igazi ajándéka ez a túra, mely a napkelte előtt 30 perccel indul.

Ár 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoportnak túravezetővel (2023): 2200 Ft/fő+5000 Ft túravezetői díj*. Indulási helyszín: Az agárdi hajóállomás mellett lévő Touring Hotel partja. 18 fő alatt 18 főre kiegészítés.

2. Vízi élőlények nyomában túra: Kb. 1,5 órás. E túra jó alkalom ahhoz, hogy találkozhassunk a tó egyedülálló élővilágával.

Ár 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoportnak túravezetővel (2023): 1800 Ft/fő+5000 Ft túravezetői díj*. Indulási helyszín: Az agárdi hajóállomás mellett lévő Touring Hotel partja. 18 fő alatt 18 főre kiegészítés.

3. Romantikus naplemente túra: Kb. 1,5 órás. A késő délutáni fények talán a legszebbek a tavon. Egy napunk méltó befejezése lehet ez a túra, mely a napnyugta előtt 1 órával indul.

Ár 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoportnak túravezetővel (2023): 2200 Ft/fő+5000 Ft túravezetői díj*. Indulási helyszín: Az agárdi hajóállomás mellett lévő Touring Hotel partja. 18 fő alatt 18 főre kiegészítés.

4. Úszólápok nyomában túra: Kb. 3 órás. E túra során felfedezhetjük Közép-Európa egyik legjelentősebb úszólápos területét.

Ár 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoportnak túravezetővel (2023): 3000 Ft/fő+10.000 Ft túravezetői díj*. Indulási helyszín: Az agárdi hajóállomás mellett lévő Touring Hotel partja. 18 fő alatt 18 főre kiegészítés.

5. Nyugati-medencét kerülő túra: Kb. 5-6 órás. Igazi „Matulás” túra. A tó legszebb tisztásain, halászcsapásain vezet végig az útvonal.

Ár 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoportnak túravezetővel (2023): 4800 Ft/fő+15.000 Ft túravezetői díj*. Indulási helyszín: Az agárdi hajóállomás mellett lévő Touring Hotel partja. 18 fő alatt 18 főre kiegészítés.

* Túravezetőn felüli kormányos(ok) igénylés esetén: 1,5 órás vízi élőlények nyomában túrára +5.000 Ft/kormányos; 1,5 órás ébred a tó vagy naplemente túrára +5.000 Ft/kormányos; 3 órás túrára +10.000 Ft/kormányos; 6 órás túrára +15.000 Ft/kormányos. 20 vendég (18 diák+2 pedagógus) felett 2 túravezetőt kötelezően biztosítunk!

Kenutúráinkat – időjárástól függően – az év minden napján indítjuk! Ezeken kívül egyéb egyedi igényeket is kiszolgálunk!

Jelentkezni Simon Györgynél a velenceitokenuzas@gmail.com e-mailen, vagy a +36 30 2713292 telefonszámon lehet.

Bővebb információért látogasson el honlapunkra és facebook oldalunkra!

www.expediciovelenceito.hu     facebook.com/kenuzas.velenceito

A LEGFIATALABBAKTÓL A LEGIDŐSEBBEKIG VÁRJUK FELFEDEZŐINKET!

A PÁKOZDI KATONAI EMLÉKPARK ÉS A PÁKOZD-SUKORÓI ARBORÉTUM MEGKÖZELÍTHETŐSÉGE VONATTAL ÉRKEZŐ CSOPORTOK SZÁMÁRA:

– Leszállás a vonatról az agárdi vasútállomáson

– A vasúti aluljárótól Székesfehérvár felé kell haladni a kerékpárúton. 5 perc séta és az agárdi hajóállomáson lesznek.

– Hajóval átkelés a Szúnyog-szigetre előre megbeszélt időpontban. Ez történhet 20 perces hajós átkeléssel, vagy 45 perces sétahajózással, vagy 1 órás sétahajózással.

– Séta a pákozdi Katonai Emlékparkhoz (kb. 15-30 perc)

– Séta a Pákozd-sukorói Arborétumhoz (további kb. 15-30 perc)

– Séta vissza a szúnyog-szigeti kikötőbe (kb. 45 perc)

– Hajózás Agárdra előre megbeszélt időpontban. Ez szintén történhet 20 perces hajós átkeléssel, vagy 45 perces sétahajózással, vagy 1 órás sétahajózással.

Sárkányhajózás

20+1 fős sárkányhajóink bejárják a Velencei-tó összes hajózható részét. Időjárástól függően az év minden napján indulunk.  Az evezés könnyen elsajátítható, a lényeg az együtt evezés élménye.

A csoportokat a Velencei-tavat jól ismerő kormányosok kísérik.

A túrákhoz megfelelő méretű mentőmellényeket, evezőket biztosítunk, melyek használata kötelező.

A túra közben igény szerint házi versenyeket rendezhetünk.

Min. létszám 10 fő.

Indulási helyszín: Agárdi hajóállomás melletti Touring Hotel strandja

 Ár: 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoport részére (2023): 1800 Ft/fő/óra + kormányos díja 5000 Ft/hajó, pedagógusoknak ingyenes.

 

Akváriumház

20 fő feletti diákcsoportok részére április 1-től szeptember 30-ig a hét minden napján, előre megbeszélt időpontban tart nyitva.

Ár: 4-18 éves korig 500 Ft/fő. Pedagógusoknak ingyenes.

Azok a diákcsoportok, akik kenuznak és/vagy sárkányhajóznak velünk, a program előtt vagy után térítésmentesen megnézhetik a Velencei-tóban élő halakat, vízi rovarokat (kb. 20 perc). Mindenkinek be kell jelentkezni előre!

Bővebb információért látogasson el honlapunkra és facebook oldalunkra!

www.akvariumhaz.hu     facebook.com/h2oakvariumhaz

 

 

TIPP 1 NAPOS OSZTÁLYKIRÁNDULÁSRA

Kísérő pedagógusoknak ingyenes a részvétel a hajózás, a kenuzás, a sárkányhajózás és az akváriumház programjain!

1. “KIKAPCSOLÓDÁS” PROGRAM:

45 perces sétahajózás a tó keleti medencéje felé Agárdról a Szúnyog-szigetre (kb. 45 perc)

– Séta (egyénileg) a pákozdi Katonai Emlékparkhoz (kb. 15-30 perc)

A Katonai Emlékpark megtekintése (kb. 1,5 óra) 30-474-7905 bejelentkezés szükséges

– Séta (egyénileg) a Pákozd-sukorói Arborétumba (kb. 15-30 perc)

– Az arborétum felfedezése akár vezetéssel és/vagy tűzrakással (kb. 2-6 óra) 30-417-0133 bejelentkezni csak vezetés és /vagy tűzrakás esetén szükséges

– Séta (egyénileg) vissza a szúnyog-szigeti kikötőbe (kb. 45 perc)

Hajózás Agárdra (kb. 20 perc)

– Étkezés: Az agárdi kikötőtől pár 100 m-re lévő Büfésoron (kb. 45 perc-1 óra)

Akváriumház, a Velencei-tó halainak megismerése (kb. 30 perc)

– Vízi tanösvényeken vezetett 1,5 órás kenutúra biológiai előadással, túra végén kérdezz-felelek játékkal (kb. 1,5-2 óra)

A program ára 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoport részére (2023): 4600 Ft/fő+5000 Ft vízitúra vezetői díj.

Ez az ár tartalmazza: a 45 perces sétahajózást, a 20 perces visszahajózást, az akváriumház belépőjegyét, 1,5 órás vezetett kenutúra árát (1 túravezetővel, további kormányos igénylés esetén +5000 Ft/kormányos).

Az ár nem tartalmazza a Katonai Emlékpark belépőjegy árát, az arborétum költségeit (kombinált jegy min. 20 fős diákcsoport esetén 1800 Ft/fő) és az étkezés árát.

A programelemek sorrendje csak ajánlás, szabadon variálhatók és kihagyhatók.

2. “ISMERETSZERZÉS” PROGRAM:

15:00  3 órás úszólápok nyomában kenutúra (a tó nyugati részén lévő halászcsapások és úszólápok felfedezése) biológiai előadással, túra végén kérdezz-felelek játékkal

18:00  Étkezés: A kenutúra helyszínétől pár 100 m-re lévő Büfésoron

19:00  Akváriumház, a Velencei-tó halainak megismerése

19:30  45 perces naplementés sétahajózás a tó keleti medencéje felé

A program ára 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoport részére (2023): 5000 Ft/fő+10.000 Ft vízitúra vezetői díj.

Ez az ár tartalmazza: a 45 perces naplementés sétahajózást, az akváriumház belépőjegyét, 3 órás vezetett kenutúra árát (1 túravezetővel, további kormányos igénylés esetén +10.000 Ft/kormányos).

Az ár nem tartalmazza az étkezés árát.

A programelemek sorrendje és az indulási időpont csak ajánlás, szabadon variálhatók és kihagyhatók.

TIPP 2 NAPOS OSZTÁLYKIRÁNDULÁSRA

Kísérő pedagógusoknak ingyenes a részvétel a hajózás, a kenuzás, a sárkányhajózás és az akváriumház programjain!

3. “KALAND” PROGRAM:

1. nap:

– Átkelő hajózás Agárdról a Szúnyog-szigetre biológiai előadás nélkül (kb. 20 perc)

– Séta (egyénileg) a pákozdi Katonai Emlékparkhoz (kb. 15-30 perc)

A Katonai Emlékpark megtekintése (kb. 1,5-2 óra) 30-474-7905 bejelentkezés szükséges

– Séta (egyénileg) a Pákozd-sukorói Arborétumba (kb. 15-30 perc)

– Az arborétum felfedezése akár vezetéssel és/vagy tűzrakással (kb. 2-6 óra) 30-417-0133

– Séta (egyénileg) vissza a szúnyog-szigeti kikötőbe (kb. 45 perc)

Hajózás Agárdra (kb. 20 perc)

2. nap:

  1. verzió:

– 5-6 órás nyugati-medencét kerülő kenutúra (a tó nyugati részén lévő halászcsapások és úszólápok felfedezése, a dinnyési feketevíz bejárása) biológiai előadással, túra végén kérdezz-felelek játékkal (kb. 5-6 óra)

– Étkezés: A kenutúra helyszínétől pár 100 m-re lévő Büfésoron (kb. 45 perc-1 óra)

Akváriumház, a Velencei-tó halainak megismerése (kb. 30 perc)

2. verzió:

3 órás úszólápok nyomában kenutúra (a tó nyugati részén lévő halászcsapások és úszólápok felfedezése) biológiai előadással, túra végén kérdezz-felelek játékkal (kb. 3 óra)

– Étkezés: A kenutúra helyszínétől pár 100 m-re lévő Büfésoron (kb. 45 perc-1 óra)

– Akváriumház, a Velencei-tó halainak megismerése (kb. 30 perc)

– Sárkányhajós verseny 2 db sárkányhajóval, 20 fős osztálylétszám felett (kb. 1 óra)

A program ára 18 fő feletti, 18 év alatti diákcsoport részére (2023):

  1. verzióval 7400 Ft/fő+15.000 Ft vízitúra vezetői díj (5-6 órás kenutúra vezető díja),
  2. verzióval szintén 7400 Ft/fő+20.000 Ft vízitúra vezetői díj (3 órás kenutúra vezetői díj és két sárkányhajós vezető díja)

Ez az ár tartalmazza: az oda, majd később vissza átkelő hajózást, az akváriumház belépőjegyét és az 1. verzió esetén az 5-6 órás vezetett kenutúra árát (1 túravezetővel, további kormányos igénylés esetén +15.000 Ft/kormányos), illetve a 2. verzió esetén a 3 órás vezetett kenutúra árát (1 túravezetővel, további kormányos igénylés esetén+10.000 Ft/kormányos) és a sárkányhajós verseny árát.

Az ár nem tartalmazza: a Katonai Emlékpark belépőjegy árát, az arborétum költségeit (kombinált jegy min. 20 fős diákcsoport esetén 1800 Ft/fő) és az étkezés árát.

A programelemek változtathatók, kihagyhatók, ez csak egy ajánlás.

Több napos osztálykirándulás szálláslehetőségei

Fészek Vendégház (Gárdony, Pisztráng utca 18.), 35 férőhelyes, új szálláshely. Tel: Teker Zoltán 06 20 975-5036 https://tekerbringa.hu/

Üdülőház (Agárd, Gesztenye sor 3.), 32 férőhelyes, barátságos, emeletes ágyas, retro szálláshely, szabadstrand 5 perc. Tel: Pethes Adrienn 06 70 300-2060 www.facebook.com/gesztenyeskertszallashely/

Pákász Tanya Kemping (Agárd, Chernel I. u. 54.), 102 férőhelyes, tel: Zöld Imre 06 20 669-0060, e-mail: pakasz@pakasz.hu, www.pakasz.hu

A lelkesebb csoportoknak vagy a több napos túrán lévőknek további programok

a Néprajzi Ház (Sukoró, Szilvás sor 7.; tel: 06/22-315-583, 06/22-311-734)

a Gárdonyi Géza emlékház (Gárdony, Agárd-puszta, tel: 06/22-370-267)

a Református templom Sukorón (Fő u. 66.), kulcs: Sági Ernőné Fő u. 46.

Helytörténeti és kovács kiállítás (Kápolnásnyék, Gárdonyi Géza u. 13.; Kupi László- 06/20-425-1275, 22/368-075)

Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum: (Kápolnásnyék, Vörösmarty u.1 tel.: 22/709-014)

Pákozd-sukorói Arborétum (Pákozd, Mészeg-hegy, tel.: 22/510-500)

Gyapjaszsák (“ingókő” ) Sukoró határában

Pákozdi Ingókövek Természetvédelmi Terület

a nadapi Szintezési Ősjegy

kirándulások a Velencei-hegységben

Székesfehérvár nevezetességeinek megtekintése